Érdekmúlás

Biztosítónk nemcsak abban az esetben mondhatja fel velünk az új kötelező biztosítás megkötésére vonatkozó szerződést, ha esetünkben a biztosítás nem fizetése'>kötelező biztosítás nem fizetése, vagy ezzel együtt a fedezetlenségi díj meg nem fizetése áll fenn, de akkor is, ha gépkocsinkat, melyre az adott biztosítási szerződést megkötöttük, a hatályos szerződés érvényességi idejének keretében, új tulajdonosnak adjuk el. Ilyenkor a biztosító nem díjnemfizetésre hivatkozva, hanem érdekmúlásra hivatkozva mondja fel szerződésünket.

Ha nem jelentjük biztosítónknak, hogy a szerződésben hivatkozott autó gazdát cserélt, könnyen csapdába eshetünk. Ilyenkor, akár az is előfordulhat, hogy a felmondott szerződésben mégsem az érdekmúlás fogalmát olvassuk majd, hanem mégiscsak a díjnemfizetés lesz az indoka a szerződés felmondásának. Ilyenkor aztán saját kárunkon tanulhatunk, jön a fedezetlenségi díj megfizetésére történő felszólítás, majd egy esetleges biztosító váltás esetén, még ha az már másik gépkocsira vonatkozik is, nehéz helyzetbe kerülhetünk, mint megbízhatatlan ügyfelek. Ráadásul, ha szerződésünk nem érdekmúlással, hanem díjnemfizetéssel szűnik meg, korábban megszerzett bonus-osztályunkat is elveszítjük. Mikor fordulhat mindez elő?

Akkor, ha az új tulajdonos nem fizeti a díjakat. Mi „jogszerűen” nem fizetjük, hisz a kocsi már nem a miénk, igaz, erről a biztosítótársaságot elfelejtettük értesíteni.

Meglévő biztosítónkat persze nem csupán értesíteni kell a személygépkocsi tulajdonosi cseréjéről, ezt hivatalos papírokkal is bizonyítani kell. Ha a biztosítónak másolatot küldünk az adás-vételi szerződésről, erre jogszerűen mindössze 15 napunk van, akkor a meglévő biztosításunk csupán az azon szereplő dátumig marad érvényben. Természetesen ezideig a biztosítási díj fizetése még ránk és nem pedig az újdonsült tulajdonosra hárul.

Az előre kifizetett biztosítási díjakat, melyek a szerződés érdekmúlással történő megszűnését követő időszakra vonatkoznának, a biztosító köteles visszafizetni nekünk.

Nemcsak biztosító, kötelező váltás esetén, de ha az érdekmúlás esete forog fönn is érdemes biztosítónktól kikérni a kártörténeti igazolás dokumentumát. Így nem kockáztatjuk, hogy az új autónk rosszabb bonus kategóriába kerüljön, mint amilyenben volt az előző. Hisz, aki balesetmentesen vezet, az megérdemli, hogy új autója esetében is jogosult legyen az őt megillető kedvezményekre, valószínűsíthető ugyanis, hogy új gépkocsiját is baleset- és kármentesen fogja vezetni.

A biztosítók jog gyakorlatában, fogalomértelmezésében érdekmúlásnak minősül autónk forgalomból történő végleges kivonása is, nem érdekmúlás viszont, ha kocsinkat kölcsön, esetleg bérbe adjuk valakinek.

Biztosítás kalkulátor

Egyéb biztosítások

Biztosítás tipp

Legfrissebb biztosítás cikkek