Mobil biztosítás

mobil biztosítás

Hála Magyarország piacvezető telefontársaságának 2010-től már mobil biztosítás is köthető. Ma, a 21. században, amikor az okos telefonok korszakát éljük- egy designos kis gép, mobiltelefon valósággal felér egy zsebben hordozható mini irodával, adatbázisában felbecsülhetetlen értékű információk rejtőzhetnek, melyet, ha illetéktelen kezekbe kerülnek, belegondolni is rossz, milyen súlyos galibákat, veszteségeket okozhatnak számunkra. Persze épp elég fejfájást okoz már maga az anyagi veszteség is, melyet egy költségesebb készülék eltulajdonítása, súlyosabb meghibásodása esetén pótlása, javíttatásának ára jelenthet számunkra.

A mobil biztosítás pont az ilyesféle kockázatokkal járó problémák ellen jelent védelmet azok számára, akik nem elégszenek meg a legújabb, legmodernebb mobilkészülékkel, de fontosnak tartják annak megfelelő védelmét is, és így a biztosítás megkötése mellett határoznak új mobilkészülékük megvásárlásának alkalmával.

A mobil biztosítás megkötésének feltételei között ugyanis a biztosítói oldalról kiemelt feltételnek számít, hogy csak új, 60 napnál nem régebbi mobiltelefonra köthetjük meg. Vagyis a mobilunk megvásárlása után maximálisan két szűk hónap áll a rendelkezésünkre.

A mobil biztosítás megkötésének ugyancsak sarkalatos feltétele, hogy mobilkészülékünkre a havidíjas előfizetést a mobilbiztosítás bevezetésében, megalkotásában főszerepet játszó cégnél, vagyis a T-Mobilnál, annak országszerte, vidéken és pesten egyként elérhető márkakereskedéseiben kell megkötnünk.

Egy olcsóbb és egy kicsit drágább díjszabású mobil biztosítás közül választhatunk. Az olcsóbb, havi kb. 500 forintos kiadást jelentő biztosítás nem vállal fedezetet a mobilkészülék eltulajdonításra, védelmet jelent viszont az olyan mindennapos balesetekkel szemben, mint például a telefon elejtése, vagy a reggeli kávéval, teával való megöntözése, stb…, gondoljunk csak azokra a bakikra, amiket reggelente, az ébredés utáni kómás félálomban magunk is hajlamosak vagyunk nap-nap után elkövetni.

A drágább díjszabású mobil biztosítás, mely havi 800 forintos többletkiadással terhelheti meg összkiadásunkat mindezeken felül, akkor is anyagi védelmet jelenthet számunkra, ha mobilkészülékünket illetéktelenek eltulajdonítják. Ilyenkor az érvényes, rendesen fizetett mobil biztosítással rendelkező bizton számíthat arra, hogy lába kelt készüléke helyett egy teljesen azonos típusú, tudású mobilt vehet kézhez a T-Mobiletól. Illetve, ha az adott készülék már nincs a boltok polcain és raktáron se, természetesen másik készüléket is választhatunk helyébe az eredeti árának 110 százalékáért. Gondoljunk csak bele, havi 800 forintért ez igazán frappáns ajánlat, pláne, ha több tízezres készülékről van szó!

Igaz ugyan, hogy a havi 800 illetve 500 forintban nem merülnek ki teljesen a mobil biztosításra fordított kiadásaink, hisz akárcsak a casco biztosítás esetében, a ebben az esetben is létezik az úgynevezett önrész fogalma, melynek díját egy összegben a biztosítás megkötésekor kell rendeznünk. Ez 4500 illetve egyszeri 6500 forintos pluszköltséget jelent a mobilbiztosítás havi díján felül.

Biztosítás kalkulátor

Egyéb biztosítások

Biztosítás tipp

Legfrissebb biztosítás cikkek